2010. - 3. Varatúra: Varaderok gyulaji lesen

 Ez a történet igazából tavaly kezdődött, amikor is sikerült a főnökömtől engedélyt szereznem arra, hogy egy másik motoros klub számára lehetővé váljon (először cégünk fennállása óta) egy motoros túra keretein belül betekintést nyerni az általunk kezelt állami erdő és a benne élő vadállomány életébe. Izgatottan és vegyes érzelmekkel láttam neki a szervezésnek, de az eredmény busásan felülmúlta minden várakozásomat. Ezen felbuzdulva úgy gondoltam, hogy ezt másnak is látnia kell, így jutottunk oda kis szervezés után, hogy 2010. május 2-án, anyák napján a Varadero Club Hungary tagjai számára újból megnyitotta sorompóit a Gyulaj Zrt. Tamási vadászterülete.
   Pár percet sikerült késnem a találkozóról, mert reggel még gyorsan kimentem a vadászházhoz, hogy megnézzem, minden a tervek szerint alakul-e? Így a megbeszélt benzinkúton már motorok népes tábora fogadott minket.

A megadott időre minden résztvevő rendben megérkezett, pedig volt akit még defekt is hátráltatott ebben, de túl szép napnak ígérkezett ahhoz, hogy bármi is elronthassa. Első megállónk a Gyulaji erdő, Tamási-Miklósvár bejáratánál található vadaspark volt.

Itt a lelkes „Panellakók” azonnal elárasztották szeretettel a park kedvenceit, a simogatóban élő két dámtehenet. Ők nagyon hálásak minden simogatásért, de azt sem vetik meg, ha ez a gesztus leveles faággal, netán salátalevéllel, sárgarépával párosul. Ugyan munkámról (ami a családom és a motorozás mellett a legfontosabb dolog az életemben) akár órákig/napokig lennék képes beszélni, beszélgetni, de megpróbáltam „röviden” összefoglalni mind azt, amit érdemes tudni arról a környezetről, ahová a társaság vendégként csöppent.

Majd egy kiadós séta keretén belül bemutattuk magát a vadasparkot, annak létesítményeivel együtt. A leskunyhóban helyet foglaló társaság olyan látványt nyújtott, mint ha csak egy 3D-s mozi közönségét sikerült volna lencsevégre kapni.

Kisebb „hegymenetet” követően meghódítottuk a park legmagasabb pontját is, közben a vállalkozó kedvűek megmászhatták a kilátó-magaslest.

Ezt követően felnyílt előttünk a sorompó (itt nem kellett motorokat pakolni a lezárt műtárgy mellett, mint a tavalyi Ozora-túra alkalmával :) és bebocsájtást nyertünk a dámrezervátumon átvezető útra, amelyen az Óbíród vadászházig tartott utunk első szakasza. Eközben pár helyen alkalmunk volt megfigyelni a vadon élő dámokból is néhányat, sőt akadt, aki szinte testközelből nézhette meg a motorja előtt/felett átugró vadat. Szerencsére nem történt baj. 
  Jó volt látni a vadászház udvarán a szépen leparkolt motorok sorát. Amúgy az év többi részében csak mogorva, sáros terepjárókkal lehet itt találkozni. A színes motoros ruhák is jobban tetszettek most, mint a megszokott, zöld színű vadászöltözet unalmas képe.

Csak, hogy fokozzam az ebéd előtti várakozás izgalmát, itt még próbáltam untatni kicsit a társaságot egy rögtönzött kis trófea-bemutatóval, de őszintén meg kell mondjam, hogy sok szakmai indíttatású csoport esetében örülnék, ha ekkora érdeklődés övezné a mondanivalómat :)! Nagyon hálás és figyelmes közönség voltatok, pedig vastagon benne jártunk az ebédidőben! (A barcogási szokások ismerete talán némelyek számára tartalmazott a jövőben, „más területen” felhasználható elemeket :!)

Aztán végre asztalra került az ebéd is. Az előzetesen lejelentett létszámhoz képest ugyan történt egy kis baki valahol, de remélem azért senki sem korgó gyomorral hagyta el a nyitott, udvari ebédlőt. Engedve a „köz” hangjának és akaratának, a társaság kapott egy rövid órácskányi csendespihenőt, amit ki-ki egyéni belátása szerint hasznosított.
   Előkerültek a térképek, túratervek körül mentek az egyeztetések, bensőséges baráti beszélgetések zajlottak, innen-onnan hatalmas jókedv üzemzaja hallatszott és volt aki fűbenfekvős-relaxálós pozitúrában töltötte a békés emésztés idejét.

Nagyon jó volt látni, hogy a legifjabbak is képviselték korosztályukat. Minden motoros szívének kedves a hasonló látvány :)!

A nap utolsó közös programjára végre kicsit többet motoroztunk . A Tolnai-dombság lankáin vezetett az út a Regöly falucska melletti, Pacsmag-Majsapuszta madárvédelmi területre. Az ide vezető úton motorjaink olyan elembe kerültek, ami igazán testhez áll számukra. Mint túra-enduro, a Vara nem csak kizárólag a kiépített utak bajnoka (még ha ezt a kezelési könyv első lapján meg is próbálják elhitetni velünk), hanem igazi kalandozásra született paripa! Ezért egy kis murvázott földút nem lehetett akadálya annak, hogy megérkezzünk a madármegfigyelő helyre.

Habár a sor végén haladó motorok légszűrőinek akadt dolga szépen, a közelmúlt esőzéseinek ellenére az előttük haladók vastag port vertek fel a gépek által fellazított talajról.

Rövid sétát követően felkapaszkodtunk a kissé imbolygó, kétemeletes megfigyelő toronyba, ahonnan be lehet látni a tórendszer és a nádas ingovány völgyét. Sajnos az időpont nem volt a leg megfelelőbb, egyrészt a közeli tóból éppen le volt engedve a víz, másrészt az itt költő madarak ebben az időszakban a fészkükkel vannak elfoglalva. A lesről visszatekintve remek látványt nyújtott a hosszú sorban, természetes díszletben parkoló Vara-karaván (a néhány „kakukktojástól” elnézést kérek :) !

Itt elköszöntek egymástól a résztvevők és ki-ki a maga által választott útvonalon indult hazafelé egyedül, vagy akár kisebb csoportokba rendeződve. Végre meg lehetett húzni a gázt is, mert az erdei úton és a terepen nem nyílt lehetőség tempósabb motorozásra. Bízom benne, hogy minden részvevő jól érezte magát és új élményekkel gazdagodva érkezett haza. Ha csak egy picivel sikerült más szemszögből bemutatnom egy vadgazdálkodó szervezet életét, már megérte. Ha ezen felül vesszük azt, hogy a csapat jó érezte magát a közösen eltöltött napon, akkor az már csak hab a tortán. Köszönöm, hogy itt voltatok, viszont látásra! 

Tamási, 2010-05-03
Gálos Csaba